Történelem

Az egyesület az 1970-es évek közepén, a Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus sportkörön belüli kerékpáros szakosztállyal jött létre. A 80-as években számos országos bajnoki címet szereztek minden korosztályban a Spartacus bringásai, sőt a nemzetközi porondon is eredményesek voltunk. A moszkvai olimpiára három (!) szekszárdi kerekes is kijutott, ami ma már szinte hihetetlennek tűnő történet. Ezen időszak nagy bringásai voltak pl. a Halász testvérek (Laci és Zoli), Liska Pali, Pálinkás Csaba és Sajó Péter. A másik olimpiai részvételre 12 év után került sor, amikor a barcelonai olimpián  Steig Csaba kapott lehetőséget.

Az ezt követő években indult meg lefelé az úton a nagy szekszárdi kerékpársport, amit mi sem jelez jobban, hogy idővel számos kiváló versenyző (pl. a Steig fivérek, Istlstekker János stb.) hagyta el a klubot és igazolt máshová.

A 90-es évek legvégére egyre nehezebb anyagi helyzetbe került a sportklubunk, és az akkori sportvezetők sem voltak a helyzet magaslatán. (Az egymásra mutogatás mellett semmit sem tettek az előrelépésért…) Ennek köszönhetően elkerülhetetlenné vált, hogy a 2000-es éveket úgy kezdte a csapat, hogy alig-alig volt sportolói létszám és senki sem tudta kézben tartani a működést. Ekkor egy lelkes vezetői társaság élén Steig Gábor visszatért  (kezdetben csak mint sportvezető, később már versenyzőként is), és gyakorlatilag a nulláról kezdett el építkezni. A kemény munka meghozta az eredményét, mert 2 éven belül már országos bajnoki dobogósokat köszönthettek a tagok, amit azóta már sok bajnoki cím és más nagy versenyeken elért győzelmek is kiegészítettek.

Jelenlegi helyzetünk anyagilag stabilnak nevezhető, de a sportolói létszám sajnos a közelében sincs már a “hőskorihoz” képest…

Az egyesületünk Tolna megye székhelyén, Szekszárdon működik immáron több mint 35 éve. Tagságunk létszáma 8-10 fő között változik, ahol az egyesület vezetősége a 3 fős elnökségből áll, akik társadalmi munkában tevékenykednek. Büszkék vagyunk arra, hogy megyei szinten a mi csapatunk tudja csak azt elérni, hogy a legfiatalabb utánpótlás korosztálytól kezdve az Elit férfi kategóriáig mindenhol meghatározó eredményeket érünk el országos szinten is. Mára eljutottunk odáig, hogy egy-egy szezonban 20-25 versenyen is rajthoz tudnak állni sportolóink és az ország legtávolabbi helyeire is eljuttatjuk őket. Ha pedig már ott vagyunk, akkor általában eredményekkel térünk haza:)

Az egyesület elnöke Steig Gábor, elnökségi tagok: Halász László és Kovács Viktor